Budapesti Gondolatok!

Hajnalodik. Az ébresztő megszokott dallama felcsendül. Fáradt vagyok, de felkelek. Csend vesz körbe. Igyekszem, elvégzem a reggeli rutinomat. Megyek. Kilépek az utcára, csak az autók fényei villannak fel a hajnali homályban. Hideg van, az utcán csikkek és egyéb hulladékok. Hiába, így szeretlek Budapest. Indulok a busz felé, a zebra pirosra vált. Átfut rajtam a hideg, de összehúzom a kabátom. Az átjáró túloldalán egy bekúszó és egyre hangosabbá váló kiabálás hallatszik. Meg is érkezik a lány is hozzá. Aztán egy enyhén ittas fiatalember is, aki választ is szolgáltat neki. A kiabálásra minden munkába siető, kutyát sétáltató ember felfigyel. Nem is csoda, 5 méteres távolságból emlegetik egymás családfáját és küldik el szintén egymást mélyebbre a föld alá. Mondtam már, Budapest, így szeretlek. Felszállok a buszra. Áporodót, izzadság szag megcsap. Már megszoktam, nem érdekel. Az emberek unott, hajnali arca, sokszor ellenséges tekintete vagy az ülőhelyekért vívott harca már fel sem tűnik. Említettem már, Budapest, te vagy az egyetlen. Átszállás. Jöhet a metró. Lemegyek, az ellenőrök már készem várnak. Előkotrom a bérletem. Az emberek tolonganak. A bliccelőknek indul a harc az átkelésért. Kiabálás, kölcsönös lökdösődés, a tisztes utasok feltartása. Sikerült. Lent vagyok a metróban. Jön is a szerelvény. A tegnapi eső lecsöpög a sínek közé. A szerelvény használt, és a hangja is halálért könyörög. Leülök az egyik szabad helyre. Az emberek többsége heringként tolong. A metró elindul. Emberek, kik a médiacikkek fertőjében élnek mind. Egyből felvillannak az okos telefonok. Mindenki saját világába merül. Az arcuk mégis sivárságot, szomorúságot sugároz. Te drága Budapest, maradj velem. Megérkezem. A metróból az aluljáróba érek. Szürke minden. Halovány lámpák fénye pislákol, de a lerongyolódott falak háborús övezetre emlékeztetnek. Egy reggeli hányás nyoma, két hajléktalan a falak mentén mozgolódni kezd. Bűz árad felőlük, meg valami tócsa is, ami nem biztos, hogy víz. Sokkal inkább a reggelire felöntött alkoholos frissítők nyoma. Még egy megjelenik. A mai divathoz öltözve, nadrág félig az alfelén, félig a térdén fityeg. Nem baj, megszoktam ezt is. Reggel van, vár a munka. Talán mondtam már, Budapest, veled mindig jó!