A BKV, avagy a magyar utazáskultúra!

Jegyeket, bérleteket (!!!), hangzik a jellegzetes felszólítás és máris megkezdődik az utasok mozgolódása, egyesek menekülése a jármű másik irányába. Akár a csótányok, ha ellenséget látnak, oszolnak szét, keresik a nyíló ajtókat a bliccelők, hogy meneküljenek az ellenőrök egyre szűkülő korlátjából. Igen, Kedves olvasó, most a BKV és a tömegközlekedés magyarországi kultúrájáról lesz szó. Kultúra? Hm… érdekes szó, és azt hiszem ide nem is illik igazán, ha csak az ember nem ironizál, mivel kis hazánkban a buszokon és villamosokon igencsak nehéz bármiféle kultúrát felfedezni.

 

Általánosságban reggel 7 és 8 óra között indul be az élet Budapesten. Ekkor tájt kezdik ellepni társadalmunk színe java a tömegközlekedésben gördülő, vagy épp sínen szánkázó BKV emberszállító járműveit. Ilyenkor még nem igazán történik semmi, mindenki zötykölődik úti célja felé. Persze azért itt-ott akad egy két elhelyezett csapda. Esetleg egy vizeletfoszlány, amit egy hajléktalan hagyott hátra, vagy a megállókban a múlt éjszakai party utáni kijózanodás kör alakú hányásdarabkáinak szín palettái.

De mivel civilizáltak vagyunk ezt már egy nagyvárosban megszokhattuk. Nem is igazán ekkor jön a magyar folklór násztánca. Inkább délután felé, amikor is a munkásemberek hada a napi robotja után hazafelé. A buszok ilyenkor szinte tömve vannak, a metróaluljárókan meg fel-feltűnnek a meglehetősen érdekes esztétikummal megáldott dülöngélő alakok. No meg a jóravaló kisebbség is, akik zoknikat, legálisan szerzett parfümöket próbálnak eladni bárkinek, akit finom erőszakkal rá tudnak venni a vásárlásra. Mindenki fáradt, mindenki frusztrált és ilyenkor egyszer csak felhangzik az a bizonyos mondat. Jegyeket, bérleteket!

És a fogócska, a magyar unicum keringő kezdetét veszi! Akár a bogarak, akiknek fészkét megbolygatták, megindul a mozgolódás. Egyesek rögvest az ajtók felé indulnak és leszállnak, mások pedig a Bkv jármű másik felébe veszik az irányt. A többség, a törvényt betartok ilyenkor csak motyójukban kutakodva készítik elő utazásra jogosító papírdarabjukat. Aztán megint felhangzik egy hang, egy erőszakosabb hangvételű megnyilvánulás.

A k*rva anyádat! – Megölöm az egész családodat! – Te csira g*ci! – Mondtam, hogy leszállok a következőnél! – Gyere, öl meg te szolga g*ci!

Szerintem az ilyen, vagy az ehhez hasonló mondatokhoz mindenkinek volt szerencséje, aki a budapesti tömegközlekedés rendszeres használója. Legtöbb esetben ilyenkor csak két fél között megy a szájkarate és a vége, hogy valamelyik odébb áll, de vannak kirívó esetek, amikor már a Mortal Kombat minden mozdulatát megpróbálják bevetni a másik ellen. Tudom, ilyenkor egy átlagemberből egyből a Bkv jegyellenőrének leszólása jön elő, de és itt legyen, most a de. Mert én úgy gondolom, a törvény az mindenkire vonatkozik és a Bkv egy szolgáltatást nyújt nekünk pesti halandóknak. És mint minden szolgáltatást, ezt is honorálni kell valamennyi pénzösszeggel. Arról nem is beszélve, hogy ez egy törvény, és ezt szerintem minden embernek illik betartani, ha már használja a tömegközlekedést. Tudom, tudom és harmadszor is tudom, koszosak a buszok, lerobbannak a metrók és nyárom túl melegek, télen meg nincs a legtöbb járművön fűtés. Viszont ez nem taxi és azért valljuk be, mi is tehetünk a körülményekről, mikor drága gyermekein tele graffitizik. Vagy buli után te is felszáll és nem szándékosan, de ott hagyod a nyomaidat, vagy egy bunkó proli, aki vagánykodni akar, feltépi, felvágja az üléshuzatot. Vagy mikor sietsz, és fent a buszon eszed meg a gíroszod, vagy az aluljárók ételellátó cégének kajáját a Fornettit. Vajon ezekből mennyit hagysz a járműveken? Nem hinném, hogy a Bkv dolgozói koszolják éjszaka szándékosan össze a járműveket. Igaz, egyes masinák régiek és néha tönkre mennek, de ezt én se kérem számon. Viszont azt, hogy sokan az egész Bkv-t a saját privilégiumának, taxijának gondolja, az felháborító. És ha nincs jegye, beleköt, megfenyeget bárkit. De sokszor még ez sem elég, akár egy női ellenőrt is képes megütni. 

Attól még, hogy ezt a munkát végzi nőről beszélünk, aki akárcsak mi, a napi betevő falatért végzi ezt a hálátlan feladatot. Te meg még aljas, proli módon még meg is alázod. Akkor ki is itt a rossz, a bűnös? Azért ez elég szomorú ránk nézve, hisz elviekben civilizáltak vagyunk. Tudom a jármű egy olyan hely, ahol sok (idegen) ember összezárva kénytelen utazni. Egymásra se merünk már nézni, mert rossz tapasztalatokkal a hátunk mögött tartunk egymástól és félünk a mellettünk ülőtől, hogy ki az, mi az és vajon mikor kezd el őrjöngeni mellettünk. Talán jó lenne, ha kicsit elgondolkodnánk, mert biztos van kötekedő ellenőr is. De míg te utazó ként félévente talán összeakadsz egyszer egy ilyennel, ők napi szinten 5-10 részeg, hajléktalan, fenyegető, emberkedő és fizikai erőszakkal fenyegető tuskóval összeakad. Vajon kinek rosszabb? Mindenkinek van rossz napja, de talán nem rajtuk kéne levezetni, hisz csak egy munkát végeznek ők is. Erre vannak az edző termek, vagy azok a f*szagyerekek, akik belekötnek ok nélkül emberekbe. Ilyenkor ne csak nézd, állj fel és segíts a bántalmazottnak, mert ketten meghátrálásra kényszeríthetitek a szájhőst.

 Ista Pillanatok. Válik a modell!

Nem igazán értem mit is takar az a fogalom, hogy Ista modell, de azt látom, olvasom, hogy bájait kitárva pózol mindenkor és mindenhol és mindenen. Néha megvillant pár sponzorált tereptárgyat, amit a nyálcsorgatók és az öt követő tini lányok futva megvehetnek, hogy kicsit is hasonlítsanak kedvencükre. Ami valljuk be az elk*rvulás egyik legjobb útja! Aztán újra jön a pózolgatás, autón, hegyen, fürdőben, úton hazafelé satöbbi. Nem sok kép, csak pár száz készül ilyenkor, amire máris jöhet a kocka népség, meg a tesztoszteron bajnokság elitjei, hogy nyálukat csorgatva a fotókkal ellátogassanak a makiverembe egy kis izomlazító időtöltésre. Értem én, hogyha a melleidre már nem kíváncsi senki úgy az ezredik csöcsvillantó, vagy épp s*gpucsító kép után, kell valami, amivel felrázód az álló vizet. És hát, ha IQ nuku(!!!), akkor kell valami más, valami teljesen oda nem illő. Egy igazi nagy média hype. És ezt manapság a hülyeséggel, az emberek hergelésével aposztrofálják.

Történ ugyanis egy szép napon, (gondolom én!) hogy  Cris Galera ista model (a fél kiló smink alól) felnézett az égre, és kitalálta, hogy nagyon magányos.  Mit is tehet ilyenkor az ember? Ismerkedik, elmegy egy szórakozóhelyre, vagy beül egy pubba, ahol, ha minden jól meg ráakad a nagy ő-re, vagy ő-rá a nagy ő. Átlagember biztos ezt tenné, de megtervezett főhősnőnk nem. És hát, valljuk be, modellünk elég jól megtervezett domborulatokkal vadíthatná a népet. Arról nem is beszélve, hogy megjelenésével és Dr. Plasztika által fabrikált kisugárzásával még a legyet is röptibe megismerhetné. De nem! Modellünk ugyanis megunta a férfiakat, mert sokat csalódott. Óh… egyem a bögyei alá rejtett kis szívét neki! Megsajnáltam, de komolyan! Cinikus lennék, Kedves olvasó? Igen, az vagyok!

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy Cris Galera modell úgy döntött, feleségül veszi szerelmét, saját magát. - Anyám borogass, mert kezdek izzadni! Érdekes lehetett a nászéjszaka. Az ember azt hinné mindent látott már, de aztán csak jönnek a fura dolgok és ez még nem is a jéghegy csúcsa, de mindenképpen megér pár sort. Ebből is csak az látszik, hogy Facebook, Ista és Tit-Tok társadalmunk mennyire unatkozik. Mennyire értéktelen, de ugyanakkor mennyire szánalmas dolgokat produkál, csak a lájkok kedvéért. A nők, már akik ezt bevállalják mennyire prostituálódnak a közösségi hálónak köszönhetően. Közben pedig szánalmas posztokkal, ahol szintén alul öltözötten virítanak, próbálják meggyőzni a jó népet és magukat, hogy ők rendes lányok. Közben észre sem veszik, hogy a sok kan álszent, nyáltól csöpögő, felmagasztaló kommentjeik, csak a bugyiba jutás eszköze. Gáz, de a képmutatás manapság alap és a Facebookon kötelező is szinte. De sajnálom, óh nagyon sajnálom! És most őszintén hazudtam! Ugyanis Cris Galera csettintésre találna magának f*szit, olyat, amilyet csak akar. Nem kell az ócska női hiszti. Ha egy nő plasztik babát csináltat magából, akkor vállalja is a felelősséget és az ezzel járó minden jót és rosszat.

 

Mit vár az, akit Isten (kevésbé) és az emberi tervezőasztal (nagymértékben) megmunkált? De most komolyan? Főleg úgy, hogy aztán telerakta a netet bájaival és a luxus életvitelével, majd hogy képben maradjon, hisztizni kezd a pasik miatt. Hölgyem, vannak rendes férfiak is, csak tudja általában azok egyszerű emberek és nem milliárdosok, nem celebek, nem kivénhedt rock sztárok. Meglepő tudom, de igaz! De végül is mind tudjuk, mit rejt az a bizonyos aranyásó szó. És maga kisasszony annak tetszik lenni. Ne panaszkodjon, ha egy multi milliárdos cég feje csak kirakati babának veszi meg, és igazából csak a saját egojának növeléshez használja kegyedet. Nem kell komolyan venni, csak pózolni a ráncosodó tata mellett. No meg mosolyogni önfeledten. Ez igen! Megcsináltam, feleségül mentem egy pénztárcához.

 They Live - Elpusztithatatlanok (1988) 

Azt hiszem, azzal a kijelentésemmel nem állítok sokat, hogy a scifi az egyik legjobb irodalmi és filmes műfaj. Eredete a régmúltra visszatekint és sok klasszikus műben fellelhető a jelenléte. Például az egyik legismertebb Jules Verne, Utazás a Holdba című regénye, vagy Lavecraft műveiben is gyakori a scifi és a misztikum keveréke. A ma ismert scifi irodalom elsőnek tán velük kezdődött, de koránt sem ért véget eme, néha kimondottan magas színvonalú, máskor pedig a végtelen bugyutaságig lealacsonyított történetek nagy része. De hagyjuk is az irodalmat, hisz mai produktumunk a scifit szintén a skála minden fokán űző filmes kultúrában született. A They Live bár a nyolcvanas években született, de legjobban a mai birkaember és a média által uralt világra reflektál a legjobban. A mozi rendezője John Carpenter ugyanis annyira jól eltalálta a reklámoktól butított, és ezek által vezérelt társadalmat, hogy szinte akár valós is lehetne a film alapötlete. Bár maga a director a horror egyik jeles képviselője, most mégis úgy nyúlt a scifihez, hogy azt egy profi is megirigyelné. Nem hiába lett Cult Classick alkotás, pedig rengeteg hibája van, és a megvalósítás is inkább a scifi Zs kategóriáját súrolja, mégis érdekes, tele jó ötletekkel, és van benne valami, ami az embert elgondolkodásra buzdítja.

„Az élet egy ribanc és veled nem kúr!” Na igen, mai mozink egyetlen (ha lehet így fogalmazni) értelmes mondata, ami a mai napig filmes körökben szállóigévé avanzsált.

Történetünkben a végképp lecsúszott Nada (aki itt jegyeznék meg, egy híres neves pankrátor a 80-as évekből. Roddy Piper őszintén szólva pankrátorként sokkal jobb volt, és tény, hogy nagyobb nevet is szerzett magának ezzel a tevékenységgel, mint színészi repertoárjával.) Los Angelesbe utazik, hogy valami munka után nézzen. Nada szerencséjére egy kezdődő építkezésen talál is magának melót és ráadásnak az egyik ottani feketemunkással (Ehehehe… színesbőrű poén, mert fekete az illető) összebarátkozik, aki ad neki szállást és kaját is. Sajnos itt már látszik is rendesen a Zs kategoriás megvalósítás. A színészek néhol elég gyengék, a felvezető sztori is elég lapos, néhol én untam is, de a nagyérdemű közönség szerencséjére filmünk elég hamar a lényegre tér. főhősünk ugyanis egy templomi gyülekezett szétverő rendőri intézkedés során pár bedobozolt napszemüvegre talál. Elsőre ő se foglalkozik igazán a dobozok tartalmával, de mivel meleg van, és süt a nap, eltesz magának egyet a zsebébe. Nada, mivel a társadalom legalját képezi, eléggé le is van törve, és ahogy ezt egy jó csavargóhoz méltó nappal járja a várost és moralizál. De mivel, ahogy előbb is írtam L.A.-ben eléggé melegre fordult napközben az idő így főhősünk fel is veszi a napszemüveget, hogy legnagyobb meglepetésére egy teljesen új világ táruljon a szeme elé. Hősünk viszont nem éppen egy zseni, sőt az átlagembertől is kicsit alantabb van így elsőre ő sem érti, mi akar ez lenni. Ugyanis Nada a szemüveggel mindent máshogy lát, mint nélküle. Bármerre is nézz vele, csak jelmondatokat, vagy épp parancsokat lát mindenen. Felnézz például egy tengerpartos, napozós nénis plakátra, de szemüveggel már csak egy üres vásznat lát, amire egy „Házasodj és szaporodj” jelmondat díszeleg. De a pénz, újság, Tv és minden reklám csak egy parancssor. „Engedelmeskedj”, „Nézz Tv-t”, „Ne gondolkodj”, és más embert megvezető, gyakorlatilag rabszolgasorba állító szlogen olvasható. Tulajdonképpen ez a mozink csúcsa is szerintem. A felfedezés, ahogy hősünk tudatára ébred az igazságnak, még ha picit amatőr módon teszi is azt, van benne egy kis kaland, egy kis izgalom, hogy vajon mit fog még megmutatni nekünk a szemüveg. És az mutat is. Nada hamarosan azt is felfedezi, hogy néhány ember is csak egy álca és a halandó külső mögött valamiféle idegen lény rejtőzik.

 

Talán emiatt is zseniális filmünk, hogy rávilágít egy egyszerű kérdésre. Hogy egy átlagos, hétköznapi kispolgár is, ha rálel az igazságra képes e tenni valamit ellene? Tud e tenni az elnyomás ellen, amit ma hatalmas cégek és médiahatalmak uralnak. Szembe tud szállni valamivel, ami egy egész országot a tömeghipnózis alatt tart? Bár filmünkben Nada és barátai földönkívüliekkel kénytelen megküzdeni, akik már jó ideje beágyazták magukat világunkba és az embereket csak rabszolgának használják. Birka módjára reklámokba rejtett parancsszavakkal irányítanak mindenkit és ők csak amolyan felsőbb tízezer módjára lefölözik az emberek által megtermelt javakat. Hm…. milyen érdekes utalás ez? Vajon mit akar közölni velünk itt a költő? Úgy hiszem, nem kell senkinek elmagyarázni! Filmünk a maga amatőr, helyenként igencsak olcsó és persze sok helyen beleköthető módján jól a tudtunkra adja, mi is zajlik világunkban. Bár igaz, ez már a 80-as években megfogalmazódót sok ember fejében, manapság ez már kész tény, csak annyi különbséggel, hogy minket nem űrből közénk férkőzött idegenek, hanem a felső hatalmakhoz hű média irányít. Jó szórakozást a filmhez Kedves olvasó!